Benyomások

"Négy hónapja fejeződött be a Palást női belső erő csoport. Azóta többször elővettem Palástomat, nézegettem, magamra terítettem, néha szobám dísze volt. Barátnőim azt mondták, hogy harmónia és erő van benne.
A Palást ideje alatt megéltem magasságokat, hullámvölgyeket, maradok-megyek állapotokat. Palást csoport kilenc hónapja egybe esett azzal, hogy az évekkel korábban felszínre került és megfogalmazott jellemzőim megértése, elfogadása megtörténjen, az önmagammal való megbékélés megszülessen. A Palást témái, Kinga gyógyító mondatai, felolvasott szövegrészletek, Nia táncok, Nia 5 Stages mozdulatai, a délutáni varrás közösségi élménye támogatást, kérdéseket, új szempontokat, felismeréseket, megerősítéseket adtak. A beszélgetéseink során érintettük lenyomatainkat, örökségeinket, amit női létünkkel hoztunk, kaptunk, teremtetünk. Számomra legnehezebb volt, az anyaság nélküli női léttel kapcsolatos érzésekkel, blokkokkal való foglalkozás. Ehhez támogatást a kreativitás önmagunk megalkotása alkalom során kaptam.
Az elmúlt hónapok sem halványították el annak a gyönyörű és megindító táncnak a hatását, amit a csoport befejezésekor táncoltunk.
Drága Kinga köszönöm, hogy létrehoztad a Palástot, hogy kilenc hónapon keresztül kísértél, ott voltál. Köszönöm, hogy a „Sebhelyesek Klánjába” tartozhatom."
“Korábban 2 évig jártam pszichodrámára, megfordultam egy-két workshopon, családállításon és egyéniben is jártam vagy 2 évet pszichológushoz. Sok mindent megértettem magammal kapcsolatban és nem mondom, hogy haszontalan volt. Csak valahogy sok minden megmaradt intellektuális szinten, tudtam az eszemmel, de érzelmileg nem tudtam túllépni rajta. És mérhetetlenül elegem lett abból, hogy magamat boncolgassam, elemezgessem akár akarom, akár nem.

----------------------------------

Éreztem, hogy valami másra van szükségem. Azért is jelentkeztem a Palástra, mert ahogy leírtad, az nagyon szabadnak tűnt, olyannak amiben nincs kényszer. Ez nekem nagyon tetszett.
Egy-egy alkalom közben, után vannak újabb felismeréseim magammal kapcsolatban, és az az érdekes, hogy több mindent tudok érzelmileg feldolgozni, mint a korábbi módszerekkel. A legutóbbi alkalommal tényleg éreztem, hogy gyógyulok, hogy állok a teremben csukott szemmel és hegednek a sebeim.
Ezt korábban semmilyen módszerrel nem sikerült elérni.” 

--------------------------------

“Szeretem, hogy békés és laza az egész, miközben azért történnek dolgok. Az első alkalommal kérdeztem Tőled, hogy kell-e itt szenvedni, vagy szenvedés és a régi sebek tudatos feltépése nélkül is tud működni a dolog. Azt válaszoltad, hogy ahogy nekem jó, nem szükséges velejáró a rossz emlékek felidézése. Emiatt maradtam.” 

------------------------------------------
"mi a palást? hetek óta próbálom, de sehogysem tudtam néhány mondattal vagy szóval körülírni... mert nagyon sokminden. és mindig más. Nekem.
Csoportos belső munka önmagammal, amolyan egyéni csoportterápia :-)
megengedő, megtartó közeg
menedék, ahová azért megyek hogy szembe nézzek önmagammal és meggyógyítsam a sebeimet, amelyekre már alig emlékszem
ablak - mindenféle ablakok a világra
"Én egy másik Te vagyok" élmény
megállni, megpihenni, befelé figyelni
női kör, amolyan vörös sátor tabuk és kötelezettségek nélkül - szabadon
és tanulás tanulás tanulás
köszönöm Kinga!"

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.